A mindennapok során elvégzett cselekvések berögzüléseit nevezzük szokásoknak, épp ezért a legtöbb esetben észre sem vesszük őket, tudat alatt működnek. Ezek lehetnek pozitív berögződések, de bizony a negatív irányba is befolyásolhatja életünket (mint például a dohányzás). Ahhoz, hogy változást érhessünk el, elsősorban ezeken az automatizált cselekvéseket kell felismernünk és kiiktatnunk a napi rutinunkból.
Az életmódváltás is hasonlóképpen működik. Vannak, akik szerint az első két hét nehéz, mások az egy hónap elteltében, de akár a 90 napos tagolásban hisznek. Azt gondolom a változáshoz szükséges idő egyénenként eltér, és nagyban függ a motivációtól is, hiszen van aki évek óta halogatja a rendszeres testmozgást például. Újra és újra elbukunk, a végén pedig önmagunkat hibáztatjuk, amiért nincs elég akaraterőnk változ(tat)ni. A legtöbb esetben azonnal meg akarjuk váltani a világot és nem tanulunk türelmet. Pedig a tartós változáshoz stabil alapok és újonnan kialakított, de nem nehezen teljesíthető szokásokat kell bevezetnünk. A továbbiakban néhány apró lépést olvashatsz, amely segíthet lassan, de biztosan haladni a célod felé.
1. Mondj le a mindennapi édességről
Minden étkezés, vagy legalább ebéd után bekapsz egy kis desszertet? Nem tűnik soknak egy-egy szelet vagy kocka csoki, de ahogy rutinná válik, már észre sem veszed mennyi többlet kalóriát viszel be. Mondhatod persze, hogy ez semmiség, de a sok kicsi összeadódik. Próbáld ki, hogy csak ezeket az apró nasikat veszed ki az étrendedből. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy soha nem fogyaszthatsz édességet, de próbálj meg ne minden nap nassolni.
2. Igyál eleget
Két fajta ember létezik; aki simán legurít több liter folyadékot egy nap, és aki egy pohár víztől is rosszul lesz. Utóbbi típus könnyebben iszik üdítőket és nehezen tud átállni a rendszeres ásványvíz fogyasztásra. A hidratáltság azonban több szempontból is fontos. Vér- és nyirokkeringésünkhöz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű folyadék bevitele, de feszesebb lesz tőle a bőr, segíti az emésztést és a salakanyagok kiürülését is. Nem kell egyszerre nagy mennyiséget inni, minden étkezés előtt igyál meg egy pohár vizet, és észrevétlenül meglesz a kellő mennyiség! Azt pedig gondolom magyaráznom sem kell miért jobb vizet, mint cukros frissítőket fogyasztani..
3. Mozogj rendszeresen
Ne azért kezdj el edzőterembe járni mert trendi manapság. Tény, hogy a súlyzós edzéssel tudod a leghatékonyabban formálni a tested, de találd meg azt a mozgásformát amit igazán élvezel. Ha csak kínszenvedésnek éled meg az ismétléseket számolni a tükör előtt, próbálj ki valamilyen csoportos órát, mozogj a szabadban, látogass el egy rúdfitnesz órára, menj el kosarazni a haverokkal, a lényeg hogy élvezettel sportolj, és akkor nem fogod kényszerként megélni. Szórakozva fog formálódni az alakod, és meg fogod szeretni amit csinálsz. Így könnyebben válhat napi rutinná a testmozgás.
4. Alakíts ki rendszert
Mint már említettem, nem kell világot megváltani, és 180 fokos fordulatot véve minden nap az edzőteremben szobrozni, sem sanyargatni magad különböző fogyókúrás étrendekkel. Kezdetben vezesd be a heti 3 alkalommal való edzést, és próbáld minden nap hasonló napszakra időzíteni a mozgást. Ugyanez érvényes az étkezésekre is, alakíts ki rendszert a napi többszöri étkezés időzítésére; minden reggel ébredés után 30-40 perccel reggelizz, lefekvés előtt 1-1,5 órával vacsorázz, valamint a többi étkezést osszd el kb. 3 óránkként egymástól. Természetesen ez már egy fokozottabb türelmet és tudatosságot igénylő szokás, de könnyen kialakítható, ha kellőképp elszánt vagy.
Amennyiben szeretnétek második részt ezen témakörből, jelezzétek a cikk alatt komment formájában!
Szia, megfogott ez a cikk a https://kissvirag.com/ oldalon, sok sikert kívánok a továbbiakban is Neked.
Én is szeretnék folytatást ? nagyon tetszett ez is 🙂
Kedves Alexandra, köszönöm az leismerő véleményt.
Hamarosan következik a folytatás! 🙂
Kedves Henrietta!
Nagyon tetszett a cikk,és egyébként is tetszenek a cikkeid 🙂 én mindenképp szeretném,ha lenne folytatás.
Üdv: Betti
Kedves Betti, nagyon szépen köszönöm a visszajelzésed!
Érdemes lez csekkolni a következő cikkeimet ! 🙂